Sziasztok!

Október 8-án a Yosemite nemzeti parkba mentünk el egy három napos kirándulásra. Péntekre kivettem egy szabadnapot, pontosabban nem mentem be dolgozni de a főnökömmel megbeszéltem, hogy majd ledolgozom túlórában. Pár óra össze is fog jönni a héten, kétszer is mérni megyek, reggel korán kell elindulni. Ezeknek a vidéki méréseknek az a másik előnye, hogy elhozhatok egy Jeep-et, tehát pár napig Adélnak nem kell munkába vinnie és hoznia, mehetnek Sanyival kirándulgatni. Mint már említettem, itt van nálunk két hétre látogatóban Adél volt munkatársa, vele közösen folytatjuk Észak-kalifornia felfedezését. Nem tudom, hogy lesz-e máshol is ilyen jó dolgom, ha kell, két céges autót is kapok... Így aztán tényleg nehéz lenne megindokolni egy saját autó vásárlását, pedig néha eljátszom a gondolattal, hogy jó lenne venni egy szép kocsit. Mostanában elég sok kavar van a bérautókkal, állandóan túlszámláznak, nem tudják megérteni, hogy hogyan terheljék rá a költséget a hitelkártyámra, belül koszos autót kapok, stb. El fogunk menni kipróbálni egy SAAB-ot, egy jazz koncerten markoltam fel egy prospektust, ami azt ígéri, hogy ha megyünk egy próbakört egy SAAB-al, akkor adnak egy ajándék Lincoln Center Jazz Orchestra CD-t. Tudják ezek, hogy hogyan kell becsalogatni az embereket...

Pénteken délelőtt 10-kor tudtunk elindulni, 3 óra alatt értünk a tőlünk délre fekvő nemzeti parkba. Azért nem mentünk eddig, mert tudtuk, hogy rengeteg turista özönli el egész nyáron, így az őszi utószezonra tartogattuk a látogatásunkat. Számításunk nem teljesen vált be, még most is elég sokan voltak. Szállást is alig tudtunk foglalni, egy héttel az utazás előtt a parkon belüli helyek mind foglaltak voltak, így egy távolabbi motelben foglaltunk le egy szobát két éjszakára. A szobafoglalást előre ki kellett fizetni, rossz idő esetén sem tudtuk volna lemondani. Elég bátrak voltunk, mert az interneten borús, esős időt jósoltak a meteorológusok, ennek ellenére kifizettük a szobát. Elindulásunk előtt pár nappal már változott a prognózis, derűs, meleg időt ígértek. Újfent szerencsénk volt az időjárással, 26-29 fok volt a napi csúcs. Akiknek nem volt szobafoglalásuk, azok nem tudom, hogy hol aludtak, minden motelen virított a Megtelt neon-tábla. A park kiépített útjain elég komoly forgalom volt, de az erdei ösvényeken már nem volt túl zavaró a tömeg.

Első nap a parkban kapott térképek és a képeslapok fotói alapján próbáltuk eldönteni, hogy mit nézzünk meg. Először a Gleccser Csúcs-ra mentünk fel, ide végig autóút vezetett. Innen jól meg lehetett figyelni a Yosemite völgyet, amiről az egész nemzeti park a nevét kapta. Az egész völgyet és a hegyoldalakat jégkorszaki gleccserek formázták meg, a hegycsúcsok furcsán lekerekítettek voltak, a simára csiszolt hegyoldalakon sok helyen nem tudott növényzet megtelepedni. Jól látszott a park legismertebb képződménye a "Half Dome", a félbevágott hegy. A kilátóból megfigyelhettük, hogy mit lehet majd a völgyben látni. Megálltunk egy vízesésnél, a parkolóból éppen egy szivárvány volt látható a vízpára közepén. A vízeséshez közel lehetett menni, de aki vizes is akart lenni, annak sziklákon kellett keresztülmásznia. Mi erre nem vállalkoztunk, inkább messzebbről készítettem pár fényképet. Ezután a völgyben keveregtünk autóval, de nem sok érdekeset láttunk. Megálltunk egy ajándéktárgy-boltban kérdezősködni, majd leparkoltunk egy mező szélén, ahol megvártuk a naplementét. Eközben két szarvas haláli nyugalommal sétált át előttünk az úton, nem zavarta őket az emberek közelsége. Napnyugta után megnéztük a régi Ahwahnee szállodát.

Nem itt foglaltunk szállást, mert a motelek átlagosan $80 körüli árával szemben itt $250-ba került egy szoba. Sanyinak nem tetszett nagyon a hely, de szerintünk igen jól nézett ki. Az épület régi volt és nagyon hangulatos, a falakat belül különböző indián tárgyak díszítették. A szobák árából már következtethettünk arra, hogy az étterem is nagyon drága lesz, ez így is volt, ráadásul csak zakóban lehetett volna bemenni. Ez azért elég érdekes egy erdő közepén, de szerintem ez a hagyomány arra a korra nyúlhat vissza, amikor a szállodát építették, és az itt megszállók elegáns környezetben pihenhettek. A recepción megtudtuk, hogy hol van egy olcsóbb étterem, végül ott vacsoráztunk meg.

Vaksötétben indultunk a szállásunkat megkeresni, ami a park keleti határán túl volt körülbelül 80 km-re a völgytől. A Yosemite park elég nagy: 33000 km2, ami Magyarország területének egyharmada. Főként hegyes, erdős területen fekszik, legalacsonyabb pontja 600, legmagasabb 4000 méter. Összesen öt kiépített útja van, ezek közül csak egy szeli keresztül: a Tioga átjáró. Novembertől kötelező a hólánc, ekkor a legtöbb utat le is zárják. Koromsötét volt az éjszaka amikor végighaladtunk a Tioga átjárón, semmit sem láttunk a tájból, csak az út menti sűrű erdőt. Egyszer megálltunk megnézni a csillagokat, mivel nem volt felhő az égen, nem világított a Hold sem, magasan voltunk, távol a városok fényeitől, remekül látszottak a csillagok és a Tejútrendszer. Sajnos egy csillagképet sem ismertünk fel. A Göncöl szekér valószínűleg valamelyik hegy mögött bújt meg. Kis keresgélés után megérkeztünk a szálláshelyünkre, ami a az interneten sokkal hívogatóbban nézett ki :-( . Az irodában már nem volt senki, a későn érkezőknek névre szóló borítékban otthagyták az ajtó mellett a kulcsot. Csak azt nem tudom, hogy mi van akkor, ha valaki más felnyalábolja a borítékot és szépen elfoglalja a szobánkat? Azt sem tudnánk, hogy melyik a mi szobánk, nem tudnánk felelősségre vonni az illetőt. Valószínűleg nem szokott ilyen gond lenni, ezért merik otthagyni éjszakára a kulcsokat.

Másnap reggel láttuk, hogy a szállás milyen szép helyen van, egy dombról nézett le a Mono tóra. Beugrottunk a helyi turista információs központba megtudni, hogy mit érdemes itt a tó környékén megnézni. Úgy döntöttünk, hogy a szombatot itt töltjük el és csak vasárnap megyünk vissza a Yosemite parkba. Először Bodie-ba mentünk el. Ez egy kihalt aranyásó város, 50 épület maradt meg az 1860-as évekből. A városhoz földút vezetett, el tudtuk képzelni, hogy milyen lehetett annak idején megérkezni ide. Útközben szép kilátás nyílott a Sierra hegység vonulataira, de a várost nem a kilátópontra telepítették, hanem arra a fennsíkra ahol az aranyat találták. A növényzet csak néhány satnya cserjéből állt, fák egyáltalán nem voltak, a fű is teljesen ki volt száradva.

Nem láttuk mezőgazdaság nyomát, az élelmiszert minden valószínűség szerint máshonnan szállították ide. Bodie híres volt a vadnyugaton rossz időjárásáról, rossz whiskey-jéről, és bűnözőiről. Az $500-nál nagyobb értékű aranyszállítmányokat mindig fegyveresek kísérték, a legnagyobb szállítmány $500,000-nyi arany volt, ezt hat fegyveres Wells Fargo Bank alkalmazott védte (nekünk most is a Wells Fargo-nál van folyószámlánk, nekik van az egyik legjobb internetes bankszolgáltatásuk), az út során többször is ki akarták őket rabolni. A közbiztonságra jellemző, hogy a 10000 lakosú városban 65 szalon volt, naponta szólt a meggyilkolt emberek temetése előtt az éveik számát elkongató harang.

A város szinte kizárólag faházakból állt, a közeli erdőkből volt fa bőven, az energiát is fakazánokból nyerték. A várostól 20 km-re épült az egyik legelső vízerőmű. Az elektromosság még nagyon új volt, kínosan ügyeltek arra, hogy a villanyoszlopokat egyenes sorba építsék, mert attól tartottak, hogy az áram nem tudja bevenni az éles kanyarokat. A város 1940 környékén halt ki, de rossz híre ezután is megmaradt, elterjedt az a hiedelem, hogy az innen elhozott tárgyak szerencsétlenséget hoznak. A múzeumban több olyan levél is ki volt állítva, amiben régi látogatók arról számoltak be, hogy milyen szerencsétlenségek érték őket azután, hogy elloptak valami apró tárgyat Bodie-ból. A múzeum az ittlakók néhány használati tárgyát állította ki, közülük az egyik legérdekesebb egy gömbölyű kődarab volt, amire ez volt ráírva: "Hungarian Peble". Erre a székszerűségre ez volt írva: "Ha tudod, hogy mi ez, áruld el nekünk is!". A szék ülőkéjén levő lemezeket fel lehetett hajtani, de nem lehetett semminek sem odatámasztani. Szerintem nagyon hangulatos és érdekes volt ez a városka, kár, hogy a bányát nem tudtuk megnézni, több része életveszélyes állapotban van, csak vezetővel lehetett volna bemenni.

Délután a Mono tóhoz mentünk vissza (bár én jobban kedvelem a Sztereót. Ha-ha :-)). Ez Észak-Amerika egyik legidősebb tava: 700000 éves. Mivel nincsen levezetése, a hosszú idő alatt rengeteg ásvány és só gyűlt össze a vízben, ami 2.5-szer sósabb lett a tengervíznél. A víz sűrűsége miatt nagyon könnyű benne úszni, szinte nem lehet benne elmerülni. A csónakok is alig merülnek el benne, úgy tűnnek, mintha üresek lennének. A tó környéki hegyek vulkanikus működés hozta létre, a több helyen feltörő forróvízű források bizonyítják, hogy ez a folyamat még ma sem állt le. Az egyik sziget egy 200 évvel ezelőtti kitörés során keletkezett. A vízszint sokat változott az idők során, ma a felszínre kerültek olyan tufa oszlopok, amiket a tó fenekén feltörő kalciumtartalmú források alakítottak ki. Ezek a tufa képződmények a tó fő nevezetességei. Az egyik vulkanikus dombon a talaj mozgása és a víz keskeny de mély (1m x 15m) repedéseket alakított ki. Elindultunk ezeket megkeresni. Elég hosszú földút vezetett egy parkolóhoz, ahonnan gyalog lehetett megközelíteni ezeket az érdekesnek ígérkező repedéseket, de egy órányi vulkanikus porban végrehajtott hegymászás után elvesztettük az érdeklődésünket és visszafordultunk. Ehelyett inkább a tó déli partján található 600 évvel ezelőtt kitört tűzhányóra (Panum kráter) másztunk fel. Érdekes módon itt nem találtunk lávafolyás nyomát, hanem megkövesedett lávatörmelékből álló sziklákból állt az egész hegy, ami nem volt túl magas, hamar felértünk a tetejére. A naplemente nagyon hirtelen bekövetkezett, mivel nyugatra tőlünk a Yosemite park magas hegyei mögé nagyon hamar elbújt a nap. Lementünk még megnézni a tufákat kicsit közelebbről, sikerült is készítenem pár szép képet.

A vízparton érdekes látvány fogadott bennünket, körülbelül tizenöt fotós fényképezte a tájat, valószínűleg valamilyen természetfotós tanfolyam résztvevői voltak. A tufákat legszebben napfelkeltekor lehetett volna lefotózni, ezért odamentem a csoport vezetőjéhez (legnagyobb fényképezőgép + legnehezebb állvány), megkérdeztem tőle, hogy tudja-e, hogy mikor kel fel itt a nap. Természetesen tudta: 6:15-kor. Mint megtudtam, aznap reggel is kint voltak fotózni, de csak időpocsékolás volt, az egész, mert "nem volt semmi szín". Úgy értékeltem, hogy nekem elég jók lesznek a naplemente után készült képek, nem húzom fel a vekkert hajnalra. Remélem, a fotós csapat szerencsés volt és másnap volt elég "szín" napfelkeltekor.

Ezután összeszedtük a bátorságunkat és beültünk a motelunkkal szemben levő étterembe, ami színes neonokkal reklámozta magát. Nem túlságosan bizalomgerjesztő kinézete ellenére a hely tökéletesen tömve volt és a kaja minden várakozásunkat felülmúlta. Az árak is korrektek voltak, bár a számlán meglepődtem egy kicsit, eleve hozzáadták a szokásos 15% borravalót. Fizetéskor kértem őket, hogy töröljék ezt ki, majd készpénzben intézem az asztalnál. Szerintem nem bunkóságból adták hozzá a borravalót, hanem mivel mindenki úgyis pontosan kiszokta a 15%-ot számolni, így megkönnyítik a vendégek dolgát. Itt nem szokás a kerekítéses borravalózás, én pedig személy szerint soha nem pengetem ki az itt szokásos 15%-ot, személyenként egy dollárt szoktam adni. Elég sokáig elücsörögtünk itt, megittunk pár pohár meleg almaitalt (apple cider), ami olyasmi fűszerezésű volt, mint a magyar forralt bor.

Másnap folytattuk a Yosemite park felfedezését. A lehető legkevesebb időt akartuk az autóban tölteni, de nem nagyon tudtuk, hogy hova lenne érdemes elmennünk kirándulni. Az egyik erdészházban ajánlották, hogy menjünk el a May tóhoz, amihez egy rövidebb turistaút vezet. Érdekes volt, hogy folyamatosan felfelé haladtuk, amíg elértük a tavat. A tó melletti dombokról nagyon szép kilátás nyílott a környező hegyekre.

Kocsiból sehol sem lehet ilyen jól kilátni, mivel az út végig a völgyben halad. Szerencsénk volt az időjárással, szépen sütött végig a nap. Nagyon jól tettük, hogy nem hallgatunk a meteorológusokra! Yosemite parkban több helyen ki van írva, hogy ne hagyjunk az autónkban élelmiszert, mert a medvék megérzik a szagát és feltörik érte az autót. Ez nem csak üres riogatás, tavaly 1300 autóban tettek kárt a medvék. Láttam néhány fényképet, úgy volt egy kocsi ajtaja leszakítva, mint egy szardíniásdoboz teteje. Érdekesség, hogy a medvék a napolajat is élelmiszernek tartják, azt is el kell zárni az ételekkel együtt. Erre a célra a turistautak elején acél dobozokat állítottak fel, ezeket a medvék nem tudják kinyitni. Megkérdeztük az egyik erdésztől, hogy van-e olyan hely, ahol lenne arra esélyünk, hogy medvét lássunk, de azt mondta, hogy nappal nagyon ritkán jönnek ki az erdőből, de éjszaka rendszeresen megjelennek a sátrak és a parkolók környékén.

Sajnos nem láttunk medvét, de hétfőn David-del egy kollegámmal beszélgettem a munkahelyemen aki elmondta, hogy ő is Yosemite-ben járt azon a hétvégén, és fényes nappal láttak medvét. Az egyik hegyoldalon tűz volt (az volt kiírva, hogy ne jelentsük be, mert a tűz szabályozott - bár nem tudom, hogy ez azt jelenti-e, hogy direkt gyújtották meg), kollegám megállt az út szélén lefényképezni, amikor tőle 5 méterre az erdőből kijött egy barnamedve a két kis bocsával! Az emberekkel nem túl sokat foglalkozott, szépen komótosan ballagott a hegyoldalon. David majdnem egy órán keresztül követte őket, közben elfényképezett 5 tekercs filmet. Kár, hogy mi nem jártunk akkor arra, nekem is volt egy csomó üres filmem...

Délután elmentünk egy olyan szurdokba, ahol a 3000 éves óriásfenyők élnek. Ezek a fenyők másmilyenek, mint a Csendes-óceán partján élő vörösfenyők, vastagabbra megnő a törzsük, és másmilyen a lombozatuk. A legöregebb fák mégsem ezek, hanem a 4000 éves kort is elérő kisebb és kopaszabb ősfenyők. Ezek az óriásfenyők változatlanul megmaradtak a dinoszauruszok kora óta, de a legutóbbi kétszáz évben az emberek nagy kárt tettek bennük, közel egyharmadukat kivágták. A favágók régen megmérettetésnek vették, hogy minél nagyobb fákat vágjanak ki, de szerencsére sokukon kifogtak ezek az óriások: a törzsükön látszik az kivágás kísérletének nyoma. Sokáig nem értették a tudósok, hogy miért kezdtek rohamosan pusztulni az emberek által látogatott fák, de egy idő múlva rájöttek, hogy a gyökerekre rálépő turistákat szenvedik meg. Ezért ma nem lehet hozzájuk teljesen odamenni, néhány mellé pallókat építettek, hogy meg lehessen simogatni a törzsüket.

Az erdőben nem ritkák a tűzvészek, amelyek hatását több száz évre visszamenőleg látni lehet a kidőlt vagy kivágott fák évgyűrűin. A legujabb kutatások szerint az is ártott a fáknak, amikor ezeket a tüzeket mesterségesen eloltották. Az óriásfenyők kérge ugyanis nagyon vastag, komoly tüzeket túlélnek, szemben az aljnövényzettel és a kisebb fákkal. A hő segíti kiszárítani a tobozaikat is, a magok pedig a nagyobb eséllyel kelnek ki a tűz által megtisztított talajban. A kidőlt fák mellett állva lehett igazán érzékelni a méreteiket. Az egyik közepében levő hosszú üregbe be lehetett mászni, a fa résein beszűrődő fények szépsége ellensúlyozta az arcomba lógó pókhálók kellemetlen érzését.

Miután lement a nap, hazaindultunk, én pedig hamarosan nekiálltam a fotók kiválogatásának és retusálásának. Megérkezett az első 35 fénykép, amit az interneten keresztül rendeltem. A Fotowire nevű program segítségével interneten keresztül elküldtem a fájlokat egy New York-i digitális fotólaborba, ahonnan 7 munkanap után megérkeztek a 10x15 cm-es fotópapírra nyomtatott képek. A digitális fényképezőgépem maximális felbontása 1024x768 pixel, az ezekről nyomtatott képek szépek lettek ugyan, de életlenebbek, mint a hagyományos 35mm-es filmről nagyítottak. Mindenesetre nagyon örülök ennek a szolgáltatásnak, sok olyan fotóm van, ami csak digitális fényképezőgéppel készült el, most ezeket is beragaszthatom az albumunkba. Hasonló fotólabor már van Európában is, egy svájci cég (Altiplano) 35 centért hív elő egy 10x15 cm-es képet. Remélhetőleg ahogy egyre jobban elterjednek a digitális fényképezőgépek, Magyarországon is hamarosan be fog indulni egy ilyen szolgáltatás. A Photowire program az internetről letölti a legujabb digitális laborok árlistáját, mindenki kiválaszthatja a hozzá legközelebb esőt vagy a legalacsonyabb árat kínálót.

Ennyi volt a történet, ha tetszett, írjál lécci egy rövidke levelet!

Pá: Ottó

HOME