2002. július 7. (Második nap este)

Néhány száz méter múlva néhány ember bőszen fényképezett valamit a hegyoldalban: egy medve vacsorázott éppen kedélyesen. A vacsora egy őzgida volt, szegény őzmama rémülten ugrált az emberek között, de a medvéhez már nem mert közel menni. A medvéhez mi sem mertünk közel menni, de a fotó kedvéért azért olyan 20 méterre megközelítettem. Sajnos a digitális fényképezőgépemnek elég gyenge a zoomja (70mm), itt jó lett volna egy erősebb teleobjaktív. Az egész szituáció nem tűnt túl veszélyesnek, a medve teljesen el volt foglalva a vacsorájával. Arra mindenesetre ügyeltem, hogy egy másik ember nálam közelebb legyen, baj esetén ugyanis csak nála kellett volna gyorsabbnak lennem...

Az őzikét nagyon sajnáltuk, de hát a medvének is ennie kell húst, gondolom unhatta már a málnát :-). Így azért más érzés volt medvét látni, mint állatkertben, azt hiszem, nem szívesen maradnék abban az erdőben éjszakára kempingezni. Ezután újra autóba ültünk és elindultunk a világ legnagyobb tömegű fáját (General Sherman Tree) megnézni. A kanyargós erdei úton egyszer csak egy forgalmi dugóba kerültünk! Egy medve mama két bocsával játszott az út mellett a fák között. Itt már kevés volt a fény és elég messze is voltak, úgyhogy nem tudtam őket lefényképezni. Mi gyorsan kikerültük a sort, még világosban szerettünk volna az erdőből kijutni. Egy-két kilométerrel távolabb, ahol már nyoma sem volt az autóknak, az út szélén egy másik medvét láttunk két boccsal! Megálltam a medvéktől 10 méterre, majd lázasan elkezdtem a fényképezőgépet beizzítani. Eközben az egyik bocs szopott egy kis tejet, majd az egész család unottan átballagott előttünk az út másik oldalára. Az egyik bocs kicsit lemaradt, kíváncsi vagyok, hogy mit tett volna az anyuka, ha kocsival közéjük állok...

Sok medve van ebben az erdőben, de általábn csak estefelé jönnek ki a fák közül. Mi nagyon szerencsések voltunk, hogy egy nap alatt 7 medvét láttunk. Nem sokkal maradtunk le arról, ahogy az egyik medve megölte az őzet, bár talán jobb is, hogy azt nem láttuk. Azt mondják az erdészek, hogy ha valaki medvét lát, nem érdemes elszaladnia, a medve úgyis gyorsabb. Fára mászni is jobban tudnak az embernél, verekedésbe kerülni sem okos dolog velük. A legjobb módszer, hogy kiabálni kell és zajt csapni, így véletlenül sem tévesztenek össze a zsákmányként szolgáló őzekkel. Élelmiszert tilus éjszakára az autóban hagyni, mert megérzik a szagát és feltörik az autót. Ha megszokják, hogy az autókban élelmet lehet találni, akkor később próba-szerencse alapon kezdik az autókat kinyitogatni. Ha az embereket élelemmel asszociálják, akkor veszélyessé válthatnak, és el kell őket pusztítani.

A park másik ragadozója a puma, ezeket a medvéknél ritkábban lehet látni. A pumákkal is óvatosnak kell lenni, ha meglátunk egyet, akkor semmiképpen sem szabad elmenekülni vagy leguggolni, mert ez bekattuntja a puma vadászösztöneit és támadásra készteti. Ha a puma támad, védekezni kell! Hátborzongató mondat az útikönyvből: "Ha pumát látunk, a kis gyerekeket azonnal vegyük fel".

A Sherman tábornokról elnevezett fánál sokan voltak, és nem is volt olyan túlságosan döbbenetes látvány, inkább az adatokkal próbálták a látogatókat elkápráztatni: a fa magassága 85 méter (kb. 27 emelet), átmérője 11 méter, súlya 1200 tonna, a törzs térfogata 1500 köbméter! Ez a fa i.e. 300-700 körül született. Lefényképezni nem tudtam, nem fért bele a képbe. :-)

Az éjszakát Visalia-ban egy magánpanzióban töltöttük. Ezeket a régi stílusú házakból kialakított panziókat Bed and Breakfast-nek hívják, mint a nevükből is kiderül, a szoba árában (általában kiadós) reggeli is benne van. Ezek a szobák drágábbak, mint a motelek, de sokkal hangulatosabbak. Eddig még soha nem szálltunk meg ilyenben, Adél ki akart próbálni egyet. A tulajdonosok nagyon kedvesek voltak, csak 4 vendégszobájuk volt, így igazán személyre szóló volt a szolgáltatás. A falra büszkén kirakott fotók bizonyították, hogy híres emberek is megszálltak már náluk, például Julia Roberts bátyja. Nem vicc.

2002. július 8. (Harmadik nap)

Másnap reggel Visalia-ban körbesétáltunk és megnéztük a régi városrész házait, ahol a panzió is volt, utána Tulare-ben néztük végig a falfestményeket. Ez alatt a két és fél nap alatt megtöltöttem egy 256 MB-os CF kártyát fotókkal (kb. 250 darabbal). Ha lehet, szívesen visszamegyünk még, hiszen csak egy kis részét láttuk a parknak. Hoztunk magunkkal pár tobozt, ha a magokat elültetjük a kertbe, 1500 év múlva talán szép nagyra meg fognak nőni...

Tulare falfestményei: