Los Angeles, 1999 November 28. Adél kitalálta, hogy a Hálaadás napját (Thanksgiving Day – November 25.) övező négy napos ünnepet töltsük Los Angelesben és környékén és látogassuk meg május óta nem látott barátainkat Orange County-ban. Így az általa megtervezett program szerint szerdán délután délnek vettük az irányt. Az iroda már délben kiürült, én 2-ig bent voltam, utolsóként tartva a frontot. Autóval 6 óra lett volna az út, de mivel ez az év legforgalmasabb ünnepe, az autópályán tömegnyomorra lehetett számítani, a 6 órából könnyen lehetett volna 8-9 is, így inkább repülővel utaztunk. Már a gépen voltunk, amikor a stewardess bemondta, hogy üdvözölnek mindenkit a United Airlines Honolulu-i járatán. Már éppen megörültünk, hogy Hawaii-ra fogunk repüli, de a légikisasszony csak viccelt. Az út csak egy óra volt, a reptéren a beharangozott nagy torlódásnak nyomát sem láttuk, minden simán és gördülékenyen ment. Los Angelesben (LA) 26 C fok körüli időjárást jósoltak, ennek tiszteletére egy kabriót szerettem volna foglalni. A nyitott autók valami rejtély miatt jóval drágábbak a normál autóknál, ezért nem is azt foglaltam le, hanem csak megérkezésünk után alkudoztam az AVIS-szel, hogy adjanak egy nyitott kocsit valami baráti áron. Olyan városokban lehet ezt megcsinálni, ahol egyébként is elég sok kabrió van, például Pheonix-ben is így szereztem egy éve felár nélkül egy kis Pontiac Sunfire-t. Itt csak nagy autó volt (Chrysler Seabring), rá kellett fizetnünk $60-t, de még így is nagyon jó volt az ár. Az autó már nem volt annyira jó, hiába reklámozza a Chrysler úgy ezt a típust, hogy a világ legnagyobb kabriója, a méretén kívül más jó tulajdonsága nem nagyon volt. A kocsi vadi új volt (4000 km), de a motor zajos volt, a kanyarokban a kaszni ropogott és előfordult, hogy az automata váltó hirtelen gyorsításkor félrekapcsolt. A 3.5 literes motor 13 literes átlagfogyasztást produkált, de nem volt túl erős. De ez azért nem vont le az autó élvezeti értékéből, elvégre nem megvettük ezt az autót, csak béreltük. Első este Hollywood-ban néztünk körül. Itt jártunk már egy évvel ezelőtt, amikor ugyanezen a környéken töltöttük a Hálaadást, de akkor vendéglátóinkkal csak végigszaladtunk néhány látványosságon. Most kicsit több időt töltöttünk a Hollywood Boulevard-on, ahol a végignéztük a "Walk of Fame" márványtábláit, ami a járdán sztárok neveit örökíti meg. A sok ismert és ismeretlen név között két meglepőre is bukkantunk: Hófehérke és David Copperfield. Ez a környék a mozi hőskorában volt a csúcsponton, mostanában eléggé leroppant állapotban van. Bementünk a Roosewelt szállodába, ahol egy érdekes filmes kiállítást néztünk meg. Itt láttam egy filmfelvevőt, amit a 30-astól az 50-es évekig használtak. Az érdekessége az volt, hogy még nem találták fel a színes filmet, ezért három fekete-fehér filmet fűztek be, bonyolult prizmák és szűrők segítségével a három alapszínt külön-külön rögzítették. A kamera teljesen özönvíz előttinek tűnt, összetákolt és ormótlan volt. Ilyennel forgatták többek között az "Elfújta a szél"-t és az "Óz a nagy varázslót". A Hollywood Boulevard-on van egy régi szép mozi, az El Capitan, ami ugyan nem multiplex, de a míves berendezés idecsábítja a nézőket. Olyasmi lehet belülről mint a Puskin vagy az Uránia. A Toy Story 2-re álltak éppen sorba az emberek, nem akartuk elhinni, hogy mennyibe került egy jegy (átlag mozikban $4-6), itt a felnőttek $18-t szurkoltak le, a gyerekekért $13-t kellett fizetni. Egy négytagú család egy este kifizeti egy olcsóbb DVD lejátszó árának egyharmadát. Este a belvárosban kötöttünk ki ahol a szállásunk is volt, hogy másnap reggel rögtön ott tudjunk kezdeni a felhőkarcolók megtekintésével. A Az interneten találtam akciós árú szobát a Hyatt-ben, ezt választottuk hát. Nagy meglepetésünkre a szoba teljesen hideg volt, a légkondi fagyasztásra volt állítva. Hiába kapcsoltam be a fűtést, a meleg egy óra múlva sem akart megérkezni. Kihívtam a szerelőt, aki megnézte és azt mondta, hogy sajnos napközben hűteniük kell, mert nagyon meleg van, de este fűteni és a rendszer nagyon lassan tud csak átállni. A szerelő skót akcentusa teljesen olyan volt, mint a Simpsons-ban az iskola karbantartójáé (Groundkeeper Willie), ez nagyon tetszett, de ettől még majdnem megfagytunk éjszaka. Ennyit a szuper Hyatt-ről. Csütörtök Csütörtök reggel a belvárosban (financial district-nek, azaz pénzügyi negyednek hívják) sétáltunk körbe. Itt megnéztük a felhőkarcolókat, a könyvtár épületét, valamint autóból megfigyelhettük, hogy milyen éles az átmenet a csupa márvány épületek és a hajléktalanoktól hemzsegő gyanús utcák között. Itt is van a Budavári Siklóhoz hasonló kis fogaskerekű vasút, és mivel mindennek LEG-nek kell lennie ebben az országban, erre azt mondják, hogy ez a világ legrövidebb villamosa. A belváros egyik kirakatában láttuk ezt a Buddha szobrot, aminek a belsejében magvak mellett egy kettős-kereszt és egy Dávid-csillag volt található. Nem tudom, hogy ez mit akart szimbolizálni, de több ilyent árusítottak, tehát nem egyedi dologról volt szó.
A belvárostól nem messze található Los Angeles legrégibb része az "El Pueblo", ahol a város legöregebb épületei találhatók. A várost 1781-ben spanyolok alapították, 60 év múlva az USA Kaliforniával együtt erőszakkal kebelezte be. El Puebloban mindenki spanyolul beszélt, mexikói boltok és éttermek csalogatták a főleg spanyol ajkú turistákat. Itt már elég éhesek voltunk, de az étterek egyáltalán nem voltak bizalomgerjesztők. Az egyik étterem konyhája nyitott volt, látni lehetett, hogy kizárólag asszonyok voltak a szakácsok, készítették a taco-kat, tortilla-kat, burito-kat, enchillada-kat, és egyéb mexikói ételeket.
El Pueblo mellett található a régi vasúti pályaudvar (Union Station) épülete. Itt sok filmet forgattak, most is el volt különítve egy rész a filmeseknek. A pályaudvar sok más nagyváros hasonló épületével ellentétben most is működik, a vonatokra ugyanúgy kell felszállni, mint a repülőkre, a csomagokat le kell adni, elkülönített indulási és érkezési oldal van és a jegyek ára sem sokkal olcsóbb. Az útikönyv ajánlott egy mexikói piacot, ahol a mexikóiak vásárolnak mexikói dolgokat. Itt lehet autentikus ételeket enni és igazi mexikói zenét hallgatni. Az El Pueblo éttermeinek tisztasága és ételválasztéka alapján ehhez sem sok reményt fűztem. Nem is találtunk semmi elfogadhatóan kinéző élelmiszert, az ABC-ben vettünk inkább egy zsemlét. Ez a hely nagyon lepusztult hangulatot árasztott, nem is értem, hogyan került be az útikönyvbe. Este elindultunk Orange County felé, ahol barátainkat látogattuk meg. Útközben nem hagyományos térképen bogarásztuk ki, hogy merre kell menni, hanem GPS-t használtunk. Egyre több autóba építenek manapság GPS-t, de míg az autókban ez az extra legalább $1000-ba kerül, a laptophoz csatlakoztatható vevő és az egész ország autóstérképét tartalmazó CD-ROM $130-ért megkapható. Nagyon jól jött ez a készülék, mint a mellékelt kép is mutatja, LA-ben elég sok autópálya ad alkalmat az elkeveredésre. A programba (Delorme Street Atlas USA) elmentettem a szálláshelyeinket, majd kiszámoltattam a legrövidebb távolságot. Az utunkat kék vonal jelzi, a reptérről indultunk és oda tértünk négy nap múlva vissza. A kép szélessége kb. 75 km. Los Angeles teljesen összenőtt a környező városokkal, ha valaki hétvégén el akarja hagyni a lakott területeket, igencsak sokat kell autóznia.
Délután Beverly Hillsben autóztunk körbe, majd felmentünk a Griffith csillagvizsgálóhoz, ahonnan teljes (körpanorámás) kilátás nyílik a városra. Itt láttuk a Hollywood feliratot is, ami egy hegyoldalán van, de korántsem látszik mindenhonnan. A betűkhöz nem lehet közel menni, nem vezet fel hozzá út és magánterületen van. A H betűhöz egy szomorú történet fűződik: 1932-ben egy sikertelen színésznő onnan leugorva vetett véget életének. Los Angelesben feltűnő volt, hogy rengeteg óriásplakáton internetes áruházat reklámoznak. A TV-ben is a reklámok nagy százaléka (mondjuk negyede) valamiféle ".com" bepötyögésére buzdít. Karácsony előtt belehúztak az internetes boltok, mindegyik most akarja megnyerni magának a vásárlókat. Nagyon megindult az internetes kereskedelem, ebben az évben sokszorosa lesz a tavalyinak. Mi is rendeltünk már többféle dolgot internetes áruházakból, jellemzően jóval olcsóbban lehet vásárolni náluk, mint a hagyományos boltokban. Az Amazon.com vagy a BN.com például minden könyvet legalább 20%-al olcsóbban ad, mint az ajánlott fogyasztói ár. Napnyugta után érkeztünk a Kristály Katedrális-hoz, ami egy vasszerkezetből, üvegből és tükörből készült híres templom. Innen szoktak vasárnaponként a TV-ben istentiszteleteket közvetíteni. Az épület 3000 ülőhelyes, valamint a parkolóban videó-kivetítőn is nézhető a műsor. Helyi szokás, hogy a templomokba nem lehet csak úgy bemenni, csak a mise idejére nyitják ki őket. Állítólag napközben csoportokat beengednek, de mi és sok más érdeklődő is csak zárt ajtókkal találkoztunk. Debbie-ékhez vacsorára érkeztünk meg. Közösen megnéztünk egy Budapestről szóló filmet, amit a Travel Channel-ről vettünk fel előző nap. Eddig ez volt a legjobb úti film, amit Magyarországról láttunk. Igaz ez csak egyetlen városról szól, de nagyon sok történelmi, nyelvészeti információt és aktualitást tartalmaz. Ezt majd máskor is meg tudjuk mutatni, ha valaki Magyarország iránt érdeklődik. Pénteken a Knott's Berry Farm-ra mentünk el, ez az ország egyik legrégebbi vidámparkja. Itt csatlakozott hozzánk Carol, Tami (ők voltak a koszorúslányok Debbie és Bill esküvőjén), valamint Tami nővére, a férje és két kisgyerekük. Óriási tömeg volt, az idő főleg sorban állással telt el. Mi ingyenjegyekkel mentünk be, mert Tami és Carol is kaptak a munkahelyüktől, de a nép $38-t fizetett fejenként a bejutásért. Akinek ez megéri, hogy órákat ácsorogjon sorban a napon pár perc hullámvasútazásért, annak én jó szórakozást kívánok, nekem jó sokáig nem fog hiányozni ez az időtöltés. Tami a Paramount stúdióban dolgozik, megígérte, hogy bevisz minket ha legközelebb arra járunk. Ott forgatják többek között a Friends (Jóbarátok) c. sorozatot, és a Star Treck DS9-t is. Este elindultunk Palm Springs felé, ami LA-től keletre található két órányi utazásra. Itt sivatagi az éghajlat, minimális a csapadék, száraz meleg van egész évben. A környező hegyekből feltörő források éltetik ezt a pálmafás oázist, ahol sok filmsztár lakott és lakik ma is. Várakozáson felül nézett ki a kivilágított főutca: nyitott éttermek, bárok, zenés szórakozóhelyek között hömpölygött a tömeg. Mi már elég fáradtak voltunk, a szállásunk elfoglalása után nem mentünk vissza a éjszakai életet élni.
Szombat reggel láttuk, hogy micsoda kellemes helyre érkeztünk. Mindenhol pálmafák, napsütés, a medencékben pedig fürdőzők. Elindultunk megkeresni a függővasutat, ami egy 1800 méter magas hegycsúcsra visz fel. Akkora tömeg volt, hogy ezt a programot elhalasztottuk, inkább körbeautóztunk a belvárosban. Az a baj a kabrió bérléssel, hogy állandóan autózni volt kedvem. Amikor hűvösebbre fordult az idő Adél le akarta csukni a tetőt, de számított az én ellenkezésemre ezért hozott magával széldzsekit és egy kendőt, hogy ne fázzon annyira (ezen kívül én is élvezni kívántam a kabriós fílinget. Adél megj.). Amikor a vidám parkba mentünk Debbie gyerekeivel, ők mindig velem akartak utazni, őket nem zavarta a szél. A kisebbik lány (Maya) nagyon élvezte a motoros tetőnyitót és csukót, mindig ő akarta megnyomni a gombot. Autópályán fel kellett húzni a denevérbőrt, 70-80 km/h felett már eléggé zavaró a huzat és a zaj.
Palm Springs mellett indián területen van az Indián kanyon, ami több érintetlen pálma oázist tartalmaz. Itt sétáltunk egy kicsit, készítettem pár fényképet. Ha a pálmák elszáradt leveleit nem vágják le, akkor ezek a földig leérnek. Adél ezt úgy fejezte ki, hogy bokáig ér a hajuk... Ahol a víz kimosta a gyökereket, ott látni lehetett, hogy a gyökerek nem nőnek túl mélyre, csak a felszínről kapnak vizet a pálmák. A fák tövében kis hajtásokból nőttek ki növendék fák. A patak vize kénes és meleg volt.
Délután elmentünk egy datolya ültetvényt megnézni. Még régebben összeismerkedtünk egy hölggyel a Davis-i (Sacramento melletti egyetemi városka) piacon, aki saját termelésű datolyákat árul. Minden második héten hozza a datolyákat, 10 óra az út autóval. Többfélét is termelnek, nagyon érdekes például a fekete datolya vagy a karamell ízű. Egy porzó fa köré 50 termőt ültetnek, ezeket kézzel porozzák be, majd ahogy nő a termés, a maximális hozam érdekében kiegyelik. Nem egyszerre érnek be, egyenként kell őket leszedegetni november elején. Azért, hogy ne porosodjon, papírral takarják le a termést hozó hajtásokat. A fákra rászerelik a létrákat, az évek során elég sokat mászkálnak rajtuk a farmerek. Sok munka van a datolya termelésével, ezért nagyon drága, boltban kilója $10, termelőtől jó esetben fél áron meg lehet venni. Szombat este visszaindultunk Los Angeles irányába, de az úton még megálltunk egy bevásárlóközpontban. Az ilyen útszéli Outlet Mall-ok márkás cuccokat (főleg ruhákat) árusítanak olcsón, az előző évi eladatlan modellek itt kötnek ki akár 50%-ra leárazva. A Hálaadás másnapja hagyományosan az év legnagyobb bevásárló napja, ilyenkor még nagyobbak az árengedmények, ennek megfelelően tömegek nyomorognak egész hétvégén a boltokban. A vásárlók hada hihetetlen rendetlenséget csinált, az áruk szerteszét hevertek a polcokon és néhol a földön is. Este visszaérkeztünk Los Angelesbe, pontosabban Long Beach-re, ahol egy hajó fedélzetén kialakított szállodában foglaltunk szobát. Itt is bevált az autófoglalásnál is használt módszer, a legolcsóbb szobát foglaltam le, és megkérdeztem, hogy tudnak-e megfizethető áron adni egy jobbat. Mivel későn érkeztünk meg, már biztos volt, hogy nem fogják tudni a nagyobbakat kiadni, ezért ugyanolyan áron nem ablaknélküli modern bútorosat, hanem ablakos korhű bútorosat kaptunk. Eddig ez volt a legjópofább szálloda amiben megszálltunk, nekem nagyon tetszett. Az mondjuk nem volt szerencsés, hogy majdnem 15 percig kellett folyatni a vizet, mire a hideg melegre váltott. Zuhanyzás után elmentünk vacsorázni az egyik étterembe, rendeltünk két koktélt, Adélnak nem akarták kihozni, mert a nőci igazolvány nélkül nem hitte el, hogy már elmúlt 21 éves. Az még kisebb baj, hogy neki nem hozták ki, de nekem sem, mert ha gyanúsíthatóan kiskorúval vagyok, én sem ihatok alkoholt. Így vissza kellett menni a személyiért a szobába. Este még végig tudtuk járni a hajó nagy részét, de még másnapra is akadt bőven látnivaló.
Vasárnap reggel folytattuk a hajó végigjárását. A hotel vendégei ingyen megnézhetik, a többieknek $15-t kell fizetniük. A Queen Mary 1934-től 33 éven keresztül szállította az utasokat. A háború alatt katonai célokra használtak. A kétezer utas mellett ezerkétszáz fős személyzet utazott, de a háború alatt 12000 katonát zsúfoltak fel rá, akik 8 órás váltásban aludtak. A maga idejében nagyon gyorsnak számított, sorra döntötte a gyorsasági csúcsokat, a német torpedókat pedig ki tudta manőverezni. Hitler $250000-os díjat tűzött ki annak a kapitánynak, aki el tudja süllyeszteni. Szerencsére ez senkinek sem sikerült, most a látogatók megszemlélhetik, hogy a 30-as években hogyan képzelték el az emberek a luxust. A berendezés art-deco stílusban készült és korántsem volt olyan fényűző mint a Titanic (ellenben a Queen Mary nagyobb volt nála), de azért így is fenséges látványt nyújtott. Ma szállodaként funkcionál, 365 szobát alakítottak ki a régi kabinokból. Három étterem és egy bár üzemel rajta. Nem túl sok embert láttunk, sajnos a szobák elég drágák. Nagyon tetszett, hogy egy rést vágtak a hajó testére, kívülre egy zárt építményt illesztettek, a résen ki lehet sétálni és megnézni az egyik propellert, ami természetesen a víz alatt van. A Queen Mary egy lezárt öbölben pihen, amit édesvízzel töltöttek fel, hogy ne marja a só a testét.
Vasárnap egész nap sűrű köd fedte Los Angelest. Délután még körülnéztünk Long Beach-en, megebédeltünk egy világítótornyot szimbolizáló étteremben (a teraszon ültünk, onnan készítettem egy képet az öböl másik oldalán horgonyzó Queen Mary-ről, egy gyors fotó autónk hátuljáról is, majd a reptér felé vettük az irányt. Hiába harangoztak be nagy forgalmat, hipp-hopp kiértünk a reptérre, egy órával a gép indulása előtt már le is adtuk az autónkat. Kiderült, hogy a köd miatt két órával késve fog elindulni a gépünk. Így visszafele az utazásunk nem sokkal kevesebb ideig tartott, mintha kocsival mentünk volna. A nagy különbség az, hogy közben volt időm ennek a levélnek nagy részét megírni. Sacramentoban végképp beköszöntött a tél, ami folyamatos esőzést és ködöt jelent. Áprilistól novemberig talán csak egyszer esett az eső, nagyon kellemes volt az időjárás. Most megérkezett az esős évszak, ami márciusig fog eltartani. Nincsen túl hideg, 10-15 fok van napközben, ennél már nem is fog jobban lehűlni az idő. Az elkövetkező napokban elég elfoglaltak leszünk, 4-én Dallasba megyünk az MSI karácsonyi party-jára, a következő hétvégén Adél Atlantába utazik meglátogatni a barátait, 16-án én is utána megyek, 17-én onnan indul haza a repülőgépünk. Magyarországon a 20-3-350-120-as mobil számon elérhető leszek, ez a szüleim praktikumos telefonja. Pá: Ottó |
