| San Diego 2000. Május
29. Sziasztok! Itt 3 napos ünnep van, ma nem kell dolgoznom, végre egy kicsit ki tudjuk pihenni magunkat. Héjj Tamás cimborám és felesége vasárnap este indult haza, ezzel véget ért a 2 hetes kaliforniai túrájuk. Tamás tanfolyama ebből csak három nap volt, ennek ellenére a cég kifizetett neki egy hét szállodát és autóbérlést. Nagyon szerencsések voltak, hogy épp akkor jöttek, amikor ki tudtam venni 3 nap szabadságot, pont azon a héten volt pár nap pihengetésre lehetőségem. Az is igaz, hogy a Littlefeet-esek csak kedden délután bólintottak rá, hogy szerdától elmehetek szabadságra, az utolsó pillanatig halogatták a döntést.
Szerdán délelőtt indultunk neki a nagy túrának, 5 óra utazás után Death Valley-ben álltunk meg és néztünk körül. Láttuk a Zabriskie Point-ot (dimbes-dombos homokozó), sóval borított tengerszint alatti völgyet, egy oázisszerű települést és rengeteg kietlen pusztaságot. Ez a sivatag a föld egyik legmelegebb pontja, ottjártunkkor kibírható volt a meleg, bár nem tudjuk pontosan, hogy hány fok volt, mert az új autónkban nem volt hőmérő. A kabrió csomagtartójába nem sok cucc fért volna, ezért lecseréltük ideiglenesen egy nagyobbra (Buick LeSabre). Ez egy nagyon puha rugózású hajószerű autó, nagyon kényelmesek a hátsó ülései is, csak a kanyarokban valahogy sodródik a hátulja, ezért a hátul ülőknek állandóan felkeveredett a gyomra. A csomagtartója azonban elég nagy volt ahhoz, hogy bepakoljunk két bőröndöt, egy óriás hűtőtáskát és pár kisebb táskát is. Mi már négyszer jártunk a Grand Kanyonnál, de a Death Valley-be csak most jutottunk el. Eddig valahogy sohasem jutott rá idő, olyan helyen van, hogy csak kitérővel lehet megközelíteni. Adéllal megbeszéltük, hogy vissza fogunk menni valamelyik hétvégén, mert még akadna elég látni- és fényképeznivaló, de azóta a hely nevéhez méltó lett az időjárás, 48 C fokot is eléri a napi csúcshőmérséklet. Csütörtököt már Las Vegas-ban töltöttük, Ágiéknak nagyon tetszett, nekik pozitív meglepetés volt, mert ismerőseik, akik itt jártak régebben, nagyon lehúzták. Az biztos, hogy aki 5 évvel ezelőtt járt itt, az nem láthatta a legújabb és egyúttal legimpozánsabb kaszinókat. Legutóbbi ottjártunk óta felépült a Párizsi stílusú kaszinó, kicsinyített Eiffel Toronnyal, diadalívvel, és az épület belsejében kialakított párizsi hangulatú utcácskákkal. Közvetlen mellette már épül az új Aladdin kaszinó, amiből egy évvel ezelőtt még csak egy kis gipsz modell volt készen. Régebben ugyanezen a helyen állt egy hasonló nevű kaszinó, de azt lebontották, hogy átadja a helyét egy modern épületnek. Ezt csinálják állandóan Las Vegas-ban, ha egy épületet elavul, lerombolják, és egy másikat építenek fel helyette. Egy építész nyilatkozta TV-ben nemrég, hogy már az is előfordult, hogy azt az épületet, amit ő tervezett, lebontották és ő tervezett a helyére egy újat. Pénteken és szombaton a Grand Kanyonnál voltunk, egy kicsit legyalogoltunk az egyik ösvényen. Lefelé sokkal könnyebben lehet haladni, ezért nem mindegy, hogy mikor fordul vissza a ember. Lementünk egy olyan pontig, ahonnan jól körbe lehetett nézni, de további gyaloglással már nem láttunk volna többet. Itt visszafordultunk és a peremen néztünk meg pár kilátópontot. Megvártuk a naplementét is, majd visszamentünk a szállásunkra. A legutóbbi túrák alapján tudtuk, hogy Williams-ban érdemes megszállni. A falu csak egy órányira van a kanyontól, de a szállás olcsóbb és főszezonban is vannak szabad szobáik. Szombaton visszamentünk a kanyon keleti pereméhez, itt megnéztük a Desert View nevű kilátópontot. Itt mi még csak sötétben voltunk, így ez a hely nekünk is újdonság volt. Délután visszaindultunk Las Vegas felé, ott megvacsoráztunk és a végigsétáltunk a Strip-en (kaszinók utcája), mert este teljesen más látványt nyújt, mint napsütésben. Mivel szombaton itt nagyon drágák a szállodák, ezért Nevada és Kalifornia határán levő kaszinó-szállodában szálltunk meg. Vasárnap reggel itt kezdünk az Outlet Mall-ban, ahol márkás ruhákat árulnak diszkont áron. Körülbelül két éve elvesztettem kedvenc napszemüvegemet. Ugyanazt a modellt már nem lehetett az Interneten sem felkutatni, mert befejezték a gyártását. Azóta folyamatosan kerestem napszemüveget, de sehol sem találtam. Pedig nem hiszem, hogy túl válogatós vagyok, olyan üveg napszemüveget kerestem, ami nem követi a ma divatos Oakley-féle szúnyogszem stílust, hanem kicsit szögletesebb és nem 3 éves gyerekek méretében készítik. Az üveghez azért ragaszkodom, mert az nem karcolódik meg úgy, mint a műanyag. Az egyik napszemüveg boltban nagy meglepetésemre találtam egyet ami tetszett, pedig már szinte teljesen feladtam a reményt. Még nagyobb volt a meglepetésem amikor megláttam az árcédulát... Éppen kétszer annyiba került, mint amennyit maximum rászántam volna a dologra. A szemüveg elég high-tech: 7 rétegű japán polarizált, belülről tükröződés-gátló réteggel, kívülről foncsorral bevont üveg lencse van elhelyezve egy törhetetlen és elgörbíthetetlen titánium-nikkel ötvözet keretben. Az interneten megtaláltam ugyan 20%-al olcsóbban ugyanazt a modellt, de így is "megvásárolhatatlan" kategóriába kellett elkönyvelnem. Következő héten ellenben kihúzták a nevemet a Littlefeet-esek a heti sorsoláson azok közül, akik ismerőseik önéletrajzát megadták a személyügyön. Ennek folyományaként kaptam $150 vásárlási utalványt az Amazon.com-nál, és sikerült kialkudnom, hogy inkább a napszemüveget árusító cég vásárlási utalványára cseréljék ki. Így már meg is rendeltem a napszemüveget, csütörtök délután adtam le az interneten a rendelést, pénteken gyorspostával ki is szállították, sőt, a szállításért nem is kellet fizetni. Ezt a napszemüveget megpróbálom nem elveszíteni...
OK, ez elég unalmas bekezdés volt, de nagyon megörültem annak, hogy végre nem kell hunyorognom a napsütésben. A munkahelyemen tovább kavarják a dolgokat, napról napra változik a terv. A múlt héten 4 ember Ausztráliában járt, a One.Tel-lel tárgyalták meg a júliusi bemutató teszt részleteit. Kiderült, hogy az előzetes információkkal ellentétben az ausztrálok még nem tervezték meg a teszt hálózatot, hanem ezt nekünk kell végrehajtanunk. Haza is telefonált a főnök, hogy ki kell mennem egy pár napra egy másik gyerekkel, hogy a tervezést elvégezzük. Nekem pont megérkezett az útlevelem és a kiutazási engedélyem, már csak ausztrál vízumot kellett szerezni a repülőjegy megvételéhez. Sajnos éppen akkor lesz ez az út, amikor az MSI évi rendes nyári piknikjét tartják Dallasban, amire már meg is vannak a repülőjegyeink. Csütörtökön délelőtt teljesen biztosra mondták, hogy mennem kell, de délutánra megváltozott a helyzet, helyettem egy másik embert küldenek, aki telephelyek megszerzésében és szerződéskötésekben járatos. Erre a hírre nekem rendkívül jó kedvem lett, de a kollegám arca bizony lebiggyedt, mert így egyedül kell megbirkóznia ezzel a szinte lehetetlen feladattal. Mivel az utolsó pillanatban szóltak, mérőműszereket nem is tudnak beszerezni, a tervezést morfondírozós, tippelős módszerrel kell végrehajtania. Pont ez az indiai srác volt az, aki lehetetlenül bonyolult mérési utasításokat gyártott, pedig többször mondtam neki, hogy két embernek kell majd az egészet 1-2 hét alatt végrehajtania, csak olyant tervezzen, ami reálisan kivitelezhető. Akkor persze még mindenki azt hitte, hogy én megyek Ausztráliába, tehát nem izgatta őket túlságosan, hogy túl sok mérést terveztek be. Most persze fordult a kocka, ez a srác lesz teljesen egyedül és neki kell majd eredményeket felmutatnia. Emberünket mintha kicserélték volna, a mindig vidám mosolygós arckifejezést a rettegés és a kilátás borongós vonásai váltották fel. Állandóan röhögnöm kell, ha a srácra nézek :-). A srácnak csütörtökön szóltak, hogy mennie kell, keddre már meg is vették a repülőjegyét. A munka kb. 3 napos, de azért, hogy 4500 helyett 1500 dollárért tudjanak jegyet venni, kint kell maradnia egy egész hetet. Erről az útról szerencsésen lemaradtam, de ez még nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem kell mennem, maga a teszt júliusban lesz, lehet, ohgy akkor még számítanak rám. Ebben az esetben ragaszkodni fogok hozzá, hogy Adél is jöhessen, így legalább mindketten körül tudunk nézni egy kicsit. Az már biztos, hogy nem kell túl sokáig kimennünk, szerintem 3-4 hétnél tovább semmiképp nem kell kint maradni. Már arról is rebesgetnek, hogy az ausztrál teszt után nyár végén Olaszországban fognak egy másikat tartani, oda már sokkal szívesebben mennénk, közelebb is van és legalább ott nem a tél közepében járnak, mint Ausztráliában. Közben zajlik az MSI bekebelezése a Marconi által, június elején tesznek pontot a szerződések végére. Az MSI dolgozói számára nem várható szinte semmi változás, független leányvállalatként fogunk működni, csak a cég nevéhez a termékeken hozzá fogják fűzni, hogy az MSI a "Marconi csoport tagja". A Marconi nagy hangsúlyt fektet az alkalmazottak megtartására, mindenkinek adtak egy nagy kupac részvény opciót, de ezeket csak 3 egyenlő részletben lehet az elkövetkezendő 3 év alatt eladni. Ha valaki kilép a cégtől, akkor elveszíti a részvényeket. Ellenben ha 3 évig alkalmazott marad, akkor kb. egy Jaguár ára kijön belőlük. Nekünk úgy néz ki, hogy felgyorsult a zöld kártya ügyintézése és még eben az évben a kezünkbe fogjuk kapni. Ha ez így lesz, akkor hamarosan kereshetek egy olyan állást, amivel nem kell többé utazgatnunk és tudunk egy hónapnál előrébb tervezni. Itt a Littlefeet projectben sem lehet tudni, hogy mikor teszik ki a szűrömet, vagy hogy mikor akarnak a világ túloldalára elküldeni. Két kollegámat is behívta a főnökük múlt csütörtökön az irodájába, és egy rövid beszélgetés során közölte velük, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére sem javítottak a munkához való hozzáállásukon és a munkájuk minőségén, így azonnali hatállyal el vannak bocsátva. Ezután szépen odakísérték őket az asztalukhoz, ahol összeszedhették a cuccaikat, a kulcsukat és a számítógépüket leadták és máris kívülről figyelhették az épületet. Itt ilyen megalázó stílusban rúgják ki az embereket. A két srác nagyon meg volt lepődve, mi annál kevésbé, mert mindannyiunk számára nyilvánvaló volt, hogy teljesen alkalmatlanok voltak a feladatra. Most, hogy a Littlefeet felvett másik két mérnököt, eljött az ideje, hogy a két szerencsétlent kirakják. Ezzel megnőtt annak az esélye, hogy én tovább it tudok maradni, de az is bebizonyosodott, hogy nem laca-facáznak sokat ha embereket kell elküldeniük. Érdekesség, hogy az én szerződésemben 30 napos értesítési határidő van kikötve abban az esetben, ha már nincsen rám szükségük, tehát velem ugyanezt nem tudják eljátszani. Ha elküldenek, lesz bőven ideje az MSI-nek arra, hogy találjanak nekem valami más melót. Tehát azt egyáltalán nem lehet tudni, hogy én meddig maradok ezen a helyen, jó lenne év végéig kihúzni San Diego-ban. Végülis februárban eredetileg két hónapos szerződéssel érkeztem, már épp kétszer annyi ideig maradtam, mint az eredeti tervük volt. Ennyit mára a dumából, össze kellene rakosgatnom inkább a fényképeket... Pá: Ottó |
