San Diego, 2000 Február 6.

Ez a történet ott kezdődik, hogy egy verőfényes pénteki napon, január 21-én megtudtuk, hogy San Diego lesz következő állomáshelyünk. Ennek mindketten nagyon örültünk. Nemcsak azért mert így nem kellett repülőre ülnünk és a cuccainkat feladni postán, hanem azért is mert Ottó munkája érdekesnek ígérkezett, én pedig azért mert folytatni szerettem volna a Sacramento-i főiskolán megkezdett és jól bevált angol tanulmányaimat de már a helyiekre kiszabott tandíjért fejében. (Az a szabály, hogy egy évi kaliforniai tartózkodás után lehet igénybe venni a kaliforniai lakosokra kiszabott tandíjat.). Ezen kívül Orange County-ban, 1,5 órányi autózásra San Diego-tól lakik néhány barátunk: Debbie-ék (esküvő) Carol (rendőr csajszi) és Tami (tévés csajszi). Természetesen az sem volt mindegy, hogy San Diegoban van az amerikai városok közül a legkellemesebb klíma. Télen nem nagyon megy le a napi legmagasabb hőmérséklet 18 fok alá, nyáron pedig az óceán hűtő hatása miatt egyáltalán nincs kánikula.

Szóval a hír hallatán rögtön lázba jöttem és a hirtelen megnőtt tettvágyat pakolás formájában apasztottam le magamban. A dobozok sorakoztak, a becsomagolásra váró cuccok fogytak, egy darabig minden jól ment..... de az utazás előtti napon hiába mondogattam fennhangon, hogy "az erő velem van" valahogy mégsem éreztem így. Ekkor megjelent a felmentő sereg Ottó formájában és átvette a dobozolást. Már csak a nagyobb és érzékeny darabok voltak hátra mint pl. hangfalak, erősítő, CD lejátszó, TV, lemezek, amik egyébként is Ottóra vártak.

Pénteken du. elmentünk a teherautóért. Az amerikaiak nagyon gyakran költözködnek, így ennek feltételeit mindenféle módon próbálják megkönnyíteni. Pl. teherautót lehet bérelni egy irányba, többféle méretben, két cégnél. (U-haul és Ryder) Mi a Ryder-t választottuk, mert ez olcsóbb volt, plusz találtam egy 10% kedvezményre jogosító kupont is a posta által kiadott költözködök kiskönyvében.

Ez megint nagyon érdekes. A posta 1 évig ingyen továbbítja a régi címről az újra a leveleket. Csak ki kell tölteni egy formanyomtatványt és feladni annak a postának a címére ahonnan szeretném hogy utánam küldjék a leveleket. Na mármost ezt a nyomtatványt bekötötték egy hasznos információkat tartalmazó könyvecskébe és természetesen tettek bele reklámokat is, így nem a posta állta a nyomtatás költségeit. De a reklámok és kuponok igazán hasznosak voltak számunkra, és rögtön hármat fel is használtunk belőlük.

Amikor találkozok egy amerikaival és megkéri hogy foglaljam már össze, miben más az élet nálunk, vagy akár Európa többi részén, mindig azt emelem ki, hogy itt sokkal könnyebb minden, mert készen eléd teszik, de ugyanakkor le is szoktatnak ezáltal a gondolkodásról. Ez a füzet is ezt mutatja, mert pontosan leírta a költözködés fázisait, mikor mit érdemes csinálni, mire kell figyelni, mit ne felejts el. (Pl. beíratni a gyereket az új iskolába...) Plusz még volt a füzetben egy "itt az új címem blanketta", amit szintén könnyedén ki lehet tölteni és elküldeni családnak, barátnak, dokiknak, kórháznak. Ez utóbbi kettő azért érdekes, mert a számla a biztosítón keresztül legtöbbször hónapokkal később érkezik.

Szóval felvettük az autót, de nem pakoltunk be, mert még mindig emlékeztünk arra a kellemes kis történetre, amit a két és fél évvel ezelőtti Atlantába való költözésünkkor hallottunk, miszerint Ottó munkatársa szépen bepakolt az indulás előtti este a teherautóba és másnap reggel csak hűlt helyét találta a kocsinak. Az összes cuccuk oda lett, csak a rajtuk lévő pakolós ruhájuk maradt meg.... Gondolhatjátok...

Pénteken este még egy kellemes kötelezettségünknek tettünk eleget, Ottó egyik munkatársával és feleségével (Vance és Melissa) elmentünk vacsorázni egy marokkói étterembe. Itt mi már jártunk egyszer és reméltük, hogy ismét ugyanaz a hastáncosnő fogja a közönséget szórakoztatni, mint aki a hazautazásunk előtti alkalommal. A kaja ugyanolyan jó volt, de a másik táncosnő olyan ronda volt, hogy Ottó szerint be kellene vonni az engedélyét. Kövér volt és a haja hidrogénszőkén világított, ami ehhez a műfajhoz végképp nem illett.

Vance-ék kölcsönadták a felfújható gumimatracukat, amire azért volt szükségünk, mert pénteken délelőtt a bérelt bútorainkat már elvitték, így ágyunk sem maradt. Ez az ágy meglepően kényelmes volt, megkockáztatom azt, hogy kellemesebb volt rajta az alvás, mint a rendes ágyunkon.

Szombaton reggel Ottó bepakolt a teherkocsiba, ezalatt én befejeztem a pakolást, majd vissza vittünk a reptérre a bérautónkat, így csak délben tudtunk az autókölcsönző helyről elindulni. Két és fél év nagy idő, így elfelejtettem, hogy a teherkocsi ennyire zajos lesz, de a mostani modell szerencsére nem rázott annyira mint a Memphis-Atlanta útvonal alatti. Akkor 5 órát kocsikáztunk, most 8,5-t. Szegény Ottó jól elfáradt, mert ennek a vezetése sok figyelmet és koncentrációt igényelt. Én ki sem próbáltam.

A csomagolás során azt találtuk ki, hogy egy bútorozott apartmant fogunk bérelni a lehető legrövidebb időre és minél hamarabb próbálunk találni egy simát, Ottó munkahelyéhez közel esőt, amibe mi bérelünk bútort önállóan. Vannak olyan cégek amik kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy teljesen felszerelt (edénytől a párnáig) lakásokat adnak bérbe rövid (15 nap minimum) és hosszú távra. Ennek az az előnye, hogy semmiről sem kell gondoskodni, az üzletember odamegy és úgy érezheti magát mint "otthon". Felveszi a telefont - mert van telefon - van búgó, bekapcsolja a tv-t, van kábel csatorna, stb. A "sima" apartman esetében meg kell rendelni a szolgáltatást; az áramot, telefont, kábel tv-t. Gáz általában nincs, ezért szívás egy-egy áramkimaradás, mint ami most volt pl. Georgia-ban az ítéletidő miatt, mert akkor se meleg víz, se fűtés, se főzés. Kint meg süvít a szél, esik a jég és fagy van.

Az interneten találtunk is egy céget, amelyikkel faxon keresztül kötöttünk egy 15 napos szerződést. Csütörtökön (szombaton indultunk) felhívták Ottót, hogy mégsem költöztek ki a bérlők a nekünk szánt lakásból, de egy 1-hálószobásat tudnak helyette biztosítani. Ottó mondta nekik, hogy a másik szoba a dobozaink elhelyezésére kellett volna, és akkor rendben van, ha a nappali elég nagy és ha közel van a parkoló, hogy könnyen be tudjuk vinni a kb. 40 dobozt. Nem volt más választásunk, elfogadtuk. A nőci azt hitte, hogy most cirkusz lesz, de helyette Ottó meg pedzette, hogy akkor mi is ennyire vesszük csak komolyan a 15 napos felmondási időt. Ebben maradtak.

Este 1/2 9-kor értünk ide, a lakás kicsi volt és nem lehetett közel parkolni az ajtóhoz. Ezen nem is igazán lepődtem meg, és tudtam is, hogy mit fogunk csinálni: tároló helyiséget bérelni 1$-os akciós áron, a kupon szintén a költözős füzetben volt. A lakás egyébként nagyon szép helyen van, bár Ottó munkahelyétől fél órányira, de az óceántól csak 5-10 percre. Az utcán sétálva úgy érezhetjük magunkat, mintha valami üdülőtelepen lennénk, mert minden tele van pálmafákkal és botanikus kertből ismert egzotikus növényekkel. A fák közül néhány már virágzik, kolibrik röpködnek, süt a nap, na jó, nem folytatom tovább...

Ezt akkor tudtuk volna igazán élvezni az első perctől fogva, ha tudtuk volna, hogy hova fogunk költözni, de több dolog sem úgy alakult, ahogy terveztük. Mivel a teherautóból mihamarabb ki akartunk pakolni, vasárnap reggel felhívtuk a tárolós cég információs vonalát ahol megadták a hozzánk legközelebb eső telephely címét. Nyitásra oda is mentünk, de nem úgy nézett ki, mintha bárki is iparkodna velünk foglalkozni. Találtunk egy kézzel írott fecnit az ablakra ragasztva, hogy további intézkedésig a raktár vasárnaponként zárva.

Mit volt mit tenni, folytattuk tennivalóink sorát egy kis szomorkodás után. A következő helyszín az AVIS autókölcsönző volt, ahol szerencsére már várt ránk egy sötétzöld cabrio Chrysler Sebring. Ottó nagy bánatára az apartman komplexig én vezettem, mert neki kellett a teherautóval jönnie. Meg kell hogy mondjam, azért a Buicknak nincs párja. Én nem is vagyok annyira oda a cabrióért - állandóan fésülködhetek utána- és már vezettem jó néhány autót, de a Buick Regal-t egyszerűen nem lehet felülmúlni. A rugózása, az úttartása, az alacsony menetzaj, a gyorsulás mind-mind mellette szól, hogy csak néhányat említsek a jó tulajdonságai közül. Persze kiránduláshoz tökéletes a cabrió, mindent jól lehet belőle látni. Az apartman komplexben kocsit cseréltünk és itt hagytuk a teherautót cuccostól együtt és felkerekedtünk egy kis apartman vadászatra - mivel a raktárcég operátorával utánanézettünk, hogy van-e másik telephelyük, ami nyitva van vasárnap, de kiderült, hogy a meghirdetett nyitvatartás ellenére mindegyik zárva volt. Ez azt jelentette, hogy az összes holminkat a második éjszakára is a teherautóban voltunk kénytelenek hagyni, ami nem volt túl kellemes érzés.

Vasárnap délben először Ottó munkahelyét kerestük meg, majd apartmanos könyvet szereztünk a helyi ABC-ből és megindult a hajsza. Az első probléma amivel szembesülnünk kellett, az volt, hogy a legtöbb helyen nem volt rövid távú, hónapról hónapra való bérlés, csak 6, 7, 8 vagy 9 hónapra lehetett szerződést kötni. Mivel fogalmunk sincs arról, hogy meddig maradunk - az új cég első körben csak 2 hónapos szerződést írt alá- nem vállalhattuk a 6 havi apartman szerződést, mert annak felbontása $800-os bírsággal járna. Egyetlen helyen ajánlottak volna havi szerződést, de nekik nem volt üres lakásuk. Másik két helyen létezett 3 havi bérlési lehetőség havonkénti plusz $100-ért, és még a hely is jó volt, kivéve azt, hogy kis ablakokkal voltak felszerelve a lakások és nagyon sötétek voltak. (Ez egy állandóan visszatérő probléma. Nem értem, hogy miért nem lehet normális méretű ablakokat tenni a szobákba, amikor hely lenne rá.)

Most azt gondolhatjátok, hogy minek ennyi hacacáré, ha csak 2 hónapról van szó. Hát éppen ez az! Egyáltalán nem biztos, hogy csak 2 hónap, lehet hogy egy év is lesz belőle (Sacramento-ba is eredetileg 2 hónapra mentünk, havonta hosszabbítgatták meg összesen egy évre), ezért néhány hónap múlva nem akarok megint elköltözni egy másik lakásba. Tehát elsőre olyat szeretnék, amelyik akármeddig megfelel és ahol jól érzem magam. Persze képtelenség olyat találni, ami az összes elvárásomat teljesítené: legyen, napos/világos, nagy ablakos, tágas, sok tároló helyiséggel, nagy gardróbbal ellátott, mosógéppel felszerelt. (A hűtővel, mosogatógéppel a jobb helyeket felszerelik- az utóbbit soha nem használom, én hamarabb elmosogatok és kevesebb zajjal... )

Kitaláltuk, hogy Ottó az első napon közli a munkahelyén, (Littlefeet-nél), hogy nem lehet apartmant bérelni, csak minimum 3 hónapra, így jó lenne, ha legalább 3 hónapra feltornásznák a szerződést. Ez így is történt. Persze szerződés formájában garantálni nem tudták, de nagy esélyt adtak rá, hogy a munkák kitolódnak.

Hétfőn egy csomó helyet felhívtam, volt ahol $200 - 250-ral többért kínálták 3 havi bérletet mint a hosszú távút, így az összeg akár havi $1600-ra is felmehetett volna :-(. Végül találtam egy komplexet, ahol $100 volt csak a havi ráadás, ráadásul az általunk kiválasztott környéken, 10-15 percre Ottó munkahelyétől és gyalogosan is csak egy ugrásra a könyvtártól, könyves-és egyéb boltoktól, éttermektől.

Stefania, az ügyintéző nagyon kedves és megértő volt, tudta hogy miről beszélek, ő maga is költözött már egy csomót. 17 éve él itt az USA-ban, olasz származású, de közben vissza is költözött egy kis időre Olaszországba és még élt Angliában is. Kiderült, hogy a férje FBI ügynök, mondtam neki, hogy én meg ügyész voltam, úgyhogy mindenképpen szeretnék a férjével találkozni. Még mindig csodálkozom, hogy az itteniek, hogy tudnak örülni és elismerően nézni a szakmám hallatán. Amióta nem gyakorlom, több pozitív megnyilvánulásban részesültem mint amikor aktív voltam. Ki érti ezt?

Jól összehaverkodtunk, rögtön megtaláltuk a közös hangot. Neki köszönhetem azt, hogy a manager megengedte, hogy a 3 hónap számítását a beköltözés napjától kezdjük és ne az új hónaptól. Ez volt a másik probléma, hogy minden helyen márciustól akarták számítani a bérlés kezdetét, merthogy február már nem lesz teljes hónap. Ez is furcsán hangzott. Így tulajdonképpen mi 3,5 hónapra béreltünk volna és 2-3 heti lakbért kidobtunk volna az ablakon, ha tényleg április végén vége lesz az itteni munkának.

Nagyon örültem, amikor a dolgok ilyen jól kezdtek alakulni. Úgy tűnt, hogy megoldódik ami elsőre kissé reménytelennek látszott, és amikor 1/2 7-kor Ottót felszedtem, már megkönnyebbülten éreztem magam és vidáman újságoltam, hogy találtam lakást.

Még első nap (hétfőn) délben Ottó elkéredzkedett a munkahelyéről, hogy a teherautót kipakoljuk, de 3-ra vissza kellett mennie értekezletre. Mi azt hittük, hogy az összes raktár a földszinten van, és csak odaállunk kocsival a bejárathoz, mint egy garázsnál és gyorsan kirakjuk a dobozokat. Hát tévedtünk, mert a kisebb helyiségek - amire foglalásunk volt - az emeleten voltak. Az ügyintéző Béla itt is rendes volt és adott nekünk tologatót, meg volt lift is, de a pakolás így is jóval hosszabb időbe tellett a tervezettnél és Ottó 20 percet késett az értekezletről. Szerencsére nem lett belőle probléma.

A hét többi része számomra a papírok intézésével, és bútor kiválasztással-bérléssel telt. Ma már alá is írtam a szerződést, miután meg csinálták az ún. "credit check"-et és mindent rendben találtak. Ez azt jelenti, hogy leellenőrzik, hogy van-e elég jövedelmünk és nem vagyunk-e erőnkön felül eladósodva, hogy havonta ki tudjuk fizetni a bérleti díjat. Ez a bútorosoknál 5 perc alatt megvolt, de az apartmanosoknál erre általában 3 napot kell várni, mert ezt nem ő maguk végzik, hanem egy erre szakosodott cég. Onnan még nem telefonáltak vissza, de nem hinném, hogy bármi probléma lenne. Csak kicsit lassan megy.

Közben szerdán este Ottó dallasi főnökével vacsoráztunk. Janco-t most láttuk először annak ellenére, hogy már június óta ő főnök. A harmadik 3,5 év alatt. A legelsőből igazgató lett, a középső pedig a cég ausztrál központjába tette át székhelyét. Az elsőt bírtam a legjobban: Rodger Smith-t, aki szeretett cici-bárokba járni. Egyszer mi is elkísértük. Ez még Atlantában történt, 2 éve lesz májusban. Másnap Ottó elmesélt az irodában és én voltam a sztár, hogy elmentem velük. Hát muszáj művelődni... de azt hiszem ez alatt az egy alkalom alatt mindent megtanultam amit csak lehetett... Janco most kibökte, hogy béreljünk 6 hónapra lakást nyugodtan, ha előbb el kell költöznünk, az MSI kifizeti a büntetést, ami a szerződés megszegésének következménye. Hát jó, én nem bánom. Ennek tudatában már a bútort is hat hónapra béreltem. Így a lakás is havi $100-al olcsóbb, összesen $1185-öt fogunk fizetni, ez csak $85-el drágább, mint ami a Sacramento-i lakásunk bérleti díja volt, ez pedig annál sokkal jobb környék lesz.

Valószínűleg a jövő hét közepén beköltözünk. A lakásnak egyébként nagy ablakai vannak, kettő is van egy szobán. Ezen kívül van két beépített szekrény, de a dobozoknak nincs külön tároló, ami még jó lett volna. Ezeket majd a vendégszoba elrondítására fogjuk felhasználni. Ha hamarabb tudtuk volna, hogy hat hónapra is bérelhetünk lakást, akkor sokkal több lehetőség közül tudtunk volna választani és talán találtunk volna olyant, amiben van a dobozok tárolásához hely, mint például a Sacramento-i lakásunk volt. Itt viszont van egy jó kis sarok erkély, ami nagyon kellemes olvasóhelynek tűnik.

Most már csak jó angol tanfolyamot meg önkéntes munkát kell találnom. Holnap piac túrára megyünk - találtam párat a telefonkönyvben, ki kell választanunk a hozzánk legközelebb levőt és legjobbat. Vasárnap Debbie-ék látogatnak meg bennünket.

Adél

Ui.: ez a levél azért lett ilyen részletes és esetenként kissé terjengős -mondhatni unalmas- mert vannak a levelezésbe újonnan bekapcsolódott emberkék, akik számára mindenféle magyarázó szöveggel kívántam teljessé tenni a képet...

Ezt már Ottó írja:

Adél elregélte a költözködés történetét, most én írok pár sort az új munkahelyemről.

Egy héttel a PacBell project vége előtt még nem tudtuk, hogy hova fogunk menni. A főnököm egy Ericsson TDMA (nem GSM) projectet erőltetett Orlando-ban (Florida). Oda project manager-nek akartak vinni, de ehhez nem volt túl sok kedvem, mert ha az Ericsson vezetőt sem tud a saját munkájához adni, akkor valószínűleg az ott dolgozók is reménytelenül tapasztalatlanok. Emellett nem is akartunk visszaköltözni a keleti partra, utaztunk mostanában épp eleget.

A San Diego-i Littlefeet nevű cég GSM mérnököt keresett, épp akkor, amikor az én másik szerződésem lejárt. Nem sokat tudtam a munkáról, csak annyit, hogy valami intelligens GSM repeatereket (ismétlő erősítőket) fejlesztenek. Mint kiderült, nem repeaterekről van szó, hanem egy új elven működő GSM mikrocellás hálózatról. A céget tavaly ősszel alapította egy német mérnök, aki több szabadalom birtokosa, annak idején a GSM szabvány megírásában is részt vett.

A termék fejlesztési fázisban van, most készülnek az első prototípusok. A mi feladatunk olyan mérések kidolgozása, amivel be lehet bizonyítani ennek a rendszernek az előnyét a hagyományos cellás GSM hálózathoz képest. A munka felettébb érdekesnek ígérkezik, egyúttal a múlt évre jellemző laza PacBell-es munkatempó végét is jelenti: ezek az emberek este 7-8-ig dolgoznak. A cégnek kb. 40 alkalmazottja van, nagyon profiknak tűnnek. Első nap olyan dokumentumokat adtak a kezembe, hogy mély hipnózisra volt szükségem az egyetemen a témáról tanultak felidézésére :-)

Második munkanapomon a vezérigazgató (angol) meglátogatott a szobámban, és afelől érdeklődött, hogy mi a véleményem a termékről. Érdekes, az MSI vezérigazgatójával még nem találkoztam :-). Ez az ember egyébként már eleve szimpatikus volt nekem, mert láttam a ház előtt parkoló nyitott British Racing Green színű Jaguár XK8 sportkocsiját :-). Rövid beszélgetésünk után a műszaki igazgató (a német ötletgazda) is meglátogatott, kicsit letesztelt, megkérdezte, hogy mit találok a termék gyenge pontjának. Valószínűleg jókat válaszolhattam, mert utána felhívta a figyelmemet, hogy mérnököket keresnek állandó pozícióba. Azt is mondta, hogy az önéletrajzomban szereplő egyik helyen vannak ismerősei, akik jó referenciákat adtak rólam. Nem árulta el, hogy melyik helyről van szó, lehet, hogy csak kitalálta az egészet :-)

Pár nap alatt nagyon felizzott itt a levegő, mert az MSI is érdeklődni kezdett a termék iránt, már szóltak a központból, hogy kezdhetem írni a jelentésemet a tapasztalataimról. Eredetileg csak két hónapra szól itt a szerződésem, de a Littlefeet-esek azt mondták, hogy 3 hónap mindenképpen lesz belőle, az MSI pedig azt, hogy nyugodtan béreljünk lakást 6 hónapra, ha mégsem leszünk itt addig, akkor ők kifizetik a büntetést. Bár Adél talált olyan apartmant, ahol hajlandóak voltak 3 hónapos szerződést kötni, most 6 hónapot fogunk aláírni, így havonta kevesebbet is kell majd fizetni.

A PacBell-es GSM telefonomat le kellett adnom :-(, de az MSI vett minden konzultánsnak egy állandó mobilt, ez a számom már végleg megmarad: +1-214-418-1033. Ez egy CDMA telefon (szórt spektrumú amerikai digitális rendszer), erre sajnos nem lehet SMS-t küldeni. A készülék főleg Adélnál lesz, ő többet fog mozogni, mint én.

Közben eltelt érkezésünk óta az első hét.

Cuccaink még mindig a raktárban vannak, de a jövő héten valószínűleg már átköltözhetünk az új helyre, ami a munkahelyhez is közelebb lesz, kb. 10 percre. Ráadásul lehet, hogy egy kollegám is a környékre fog költözni, ebben az esetben Adélnak nem kellene engem minden nap a munkába hordania, egész nap övé lehetne az autó. Szerencsére nem lesz a munkához kocsira szükség, ezzel is szerencsénk van, egy autóval ki fogjuk továbbra is húzni.