Első nap - péntek

Nagy várakozással vágtunk neki az utazásnak. Az öt órás repülőút alatt is az útikönyveket bújtuk. Amióta meghosszabbították a lihuei reptér leszállópályáját, a nagy nemzetközi utasszállító gépek is le tudnak szállni Kauai-on. Los Angelesből lett volna közvetlen járat, ha nem lettünk volna az American Airlines-hoz kötve. Így átszállással kellett mennünk, Honoluluban (Oahu sziget) vártunk háromnegyed órát. Az átszállás nem volt könnyű, nagyon rosszul voltak kitáblázva a kapuk, és a személyzet sem tudott igazán segíteni. A reptér elég falusiasan nézett ki, ehhez képest Ferihegy egy futurisztikus űrbázis. Az alaphangulatot megadta az épület közepén kialakított kert, amit örökzöldekkel gazdagon teleültettek.



Őserdő a Honolului reptéren?


A honoluli reptér belső kertje

A második repülőút csak fél órás volt, a jegyek nem helyre szóltak, mindenki oda ült, ahova akart, akárcsak valami helyi járatú buszban. Az útikönyv javaslata szerint a bal oldali ablakokhoz próbáltunk ülni, hogy onnan lássuk majd Kauai-t leszálláskor, de az utolsó helyet épp előttünk foglalta el egy csaj, aki a leszállást halálosan unott arccal, becsukott szemmel élvezte végig. A rövid út alatt éppen annyi ideje volt a Hawaii mintás ingbe öltözött személyzetnek, hogy egy italt felszolgáljon, a választék kóla, vagy guava ital volt. Mi természetesen az utóbbit választottuk, de a kólából is rendesen fogyott.



Kilátás a kauai reptérről

A lihuei reptér a honoluluinál még falusiasabb és még barátságosabb volt. A csomagok sajnos nem érkeztek meg időben, így én előrementem felvenni az autót. Az egyik autómosó gyerektől megtudtam, hogy háromféle kabriójuk van (Pontiac Firebird, Ford Mustang és Chevy Camaro), de egy órányi várakozás során kiderült, hogy nincsen elég autójuk, kabrió valószínűleg nem fog jutni. Amerikában az autókölcsönzőknél nem lehet konkrét autókat lefoglalni, a rendelkezésükre álló flotta és az átlagos foglalási időtartamok statisztikái alapján valamennyi foglalást felvesznek, ezután csak a szerencsén múlik, hogy lesz-e ebből autó. Általában ez a módszer működni szokott, előfordul, hogy ha nincsen elé autójuk, akkor a lefoglaltnál nagyobbat el lehet hozni. Így furikázott az egyik kollegám hónapokon keresztül egy Jaguar XJ8-al... Mire végre sorra kerültem, a kiszolgáló hölgy félve kérdezte, hogy ideiglenesen egy SUV (Sport Utility Vehicle - négykerék-meghajtású terepjáró) jó lesz-e, másnapra félreraknának egy kabriót, bármikor kicserélhetném. Mivel a terepjárók drágábbak, mint a kabriók, nem éreztem magamat átverve, ráadásul tudtam, hogy így olyan utakkal is meg fogunk tudni küzdeni, amikre személykocsival nem lenne esélyünk. Azt terveztem, hogy pár napig használjuk a terepjárót, és később átcseréljük kabrióra, de később úgy döntöttünk, hogy inkább végig a terepjárónál maradunk, mert a hegyi utak nagyon vacakok voltak, a csomagtartóba remekül elfért így az összes cuccunk, és általában túl meleg is lett volna nyitott tetővel furikázni. San Diego-ban egy éven keresztül kabriót béreltünk, akkor kitapasztaltuk, hogy kb. 20-28 C között élvezetes csak tető nélkül haladni, erős napsütésben az árnyék teljes hiánya rövid út alatt is megkínozza az utasokat. Adél szeme valami miatt be volt gyulladva, neki végkép nem tett volna jót az állandó szél.

Adél már nagyon unta a várakozást csomagfelvételnél, nem is tudta, hogy miért nem jöttem még vissza, eddig még soha nem fordult elő, hogy ennyi ideig tartson egy autó megszerzése. A szállásadók az autókölcsönzőnél hagyták a lakás kulcsát és a térképet, rövid kavarodás után sikerült megtalálnunk a házat. Az interneten látott képről nem derült ki, és a leírásban sem emelték ki, hogy a ház és a tengerpart között egy minimális forgalmú út van, de ebbe azért bele tudtunk törődni. Azt sem hangsúlyozták, hogy nem lesz légkondi, ami az USA melegebb államaiban minden szállodában alapfelszerelés. A kert örökzöld növényei a kép elkészülte óta nagyra nőttek, összességében nagyon hangulatos volt a szállásunk.

 


Kilártás az apartmanunkból a Poipu Beach-re

Pálmafák sziluettje Poipu Beach-en

A tulaj lejött üdvözölni bennünket, egy nagyon barátságos nagyapó benyomását keltette. Biztosított bennünket, hogy a macskákon kutyákon és néha egy-egy varangyos békán kívül más állat nem nagyon fordul elő a ház körül, nyitva hagyhatjuk a terasz ajtaját, nem kell kígyóktól tartani. Szúnyogok sem voltak minden nap, csak kétszer kellett szúnyogirtóval felvenni ellenük a harcot. A kaliforniai időzónához képest három órás időeltolódás ellenére (Magyarországhoz képest 12 órával van Hawaii-on kevesebb) nem nagyon voltunk álmosak, így kimentünk még éjszaka körülnézni a strandra. Strandnak a homokos partszakaszokat hívják, sehol sem kell fizetni a használatikért, a parkolókon és egy-egy zuhanyzón kívül általában nincs is semmi más szolgáltatás. Nincsenek a lángossütők, fagyizók, vagy sportszerkölcsönzők. A házunk előtti kis strandot gyönyörűen megvilágította a Hold, tisztán látszottak a csillagok és a csöndben csak az óceán morajlását lehetett hallani. Csalódottan vettük tudomásul, hogy a pár méterre levő nagy strandot lezárták, mert egy fóka ott hozta világra a csemetéjét és nem akarják, hogy az emberek miatt magára hagyja.

Elálmosodás céljából még bekapcsoltam egy kicsit a TV-t, a híreket hawaii mintás ingű riporterek mondták be, szerintünk elég mulatságosan néztek ki. Adél kiment a teraszra és egy sörrel próbálta magát elálmosítani. Csak ekkor jöttünk rá, hogy a tenger olyan hangosan hullámzik, hogy alig lehet tőle aludni. Többször felébredtünk rá éjszaka, több napig tartott, amíg végre megszoktuk.